


Danubius Partner Program keretében a zebegényi Szőnyi István Általános Iskola és AMI két osztálya ismerkedett meg a somogyi tájegyég népzenéjével, táncaival, viseleteivel a szobi József Attila Művelődési Házban.
Első alkalommal az első osztályosok vettek részt a néptáncos délutánon, majd a következő alkalom a harmadikosoké volt.
Az első megilletődött kézfogások, lépések után egyre bátrabban ropták a táncot gyerekeink. Közben a népi hangszerekből is kaptunk egy kis ízelítőt. Örömmel láttuk, hogy nem volt ismeretlen ezeknek a hangszerek világa. Talán csak azon csodálkoztak el, hogy a dudát kecskebőrből készítették. Később a lányok az üveges tánc fortélyaival ismerkedtek, míg a fiúk a botos tánc fogásait tanultál nagy lelkesedéssel. Mind a kétfajta tánc nagy ügyességet, és persze sok gyakorlást kíván. Nagyban segítette a ráhangolódást, amikor egy kiválasztott kislányt és egy kisfiút népi ruhába öltöztettek, s így élővé varázsolták a hagyományokat. Talán a legemlékezetesebb marad számukra az, amikor egy kis mese keretében egy igazi vásárba csöppentek, ahol különböző háziállatokat lehetett venni. S közben a már jól ismert dalt énekelték: Én elmentem a vásárba… Nagy derültséget váltott ki a gyerekekből, amikor Andrea néni elénekelte az A karádi faluvégen kezdetű népdalt, amiből megtudták, hogy a lányokat száz forintét, a fiúkat pedig sült krumpliért árulták. Olyan jól éreztük magunkat, hogy szinte észre se vettük, hogy elröpült az idő. Nagyon szívesen játszottak, táncoltak, énekeltek volna még a gyerekek, de sajnos indulnunk kellett.
Nagyon hálásak vagyunk Kuti Andreának, a Danubius Táncegyüttes vezetőjének, aki felejthetetlen élményt biztosított gyermekeinknek.
Prohászka Anna, Szendrődi Rita