Adventi mézeskalács sütés
Advent harmadik hétvégéje alkalmából iskolánk rendhagyó napot tartott. Már pénteken kezdődött a készülődés: a hetedikes és a nyolcadikos lányok begyúrták…
Pályaorientációs nap
Iskolánkban december 7-én, szombaton pályaorientációs napot rendeztünk. Az alsó tagozatosok az Ipolyfabric Kft. ipolytölgyesi üzemébe látogattak, ahol az egyik kisfiú…
Adventi készülődés
Az Adventi időszak egy iskola életében is meghatározó jelentőségű. Intézményen belül is igyekszünk az egymásra figyelést, együttműködést, a közösség összetartásának…
Nyári táborok
Az iskolaév ugyan véget ért, de az iskolán kívüli programokban, elsősorban különböző táborokban gazdag nyár várt a gyerekekre. Július 1-5-ig a…
Nagykövetek az operából
November 19-én Ambrus Ákos operaénekes, az opera nagykövete tartott előadást az iskola alsó tagozatos gyermekeinek. Igazán érdekes bemutató keretében legismertebb opera részletekre…
Mozdulj a klímáért!
Iskolánk idén először vett részt az Éghajlatvédelmi Szövetség Mozdulj a klímáért! elnevezésű kampányában. Mivel ezen a téren „nagyban” igyekszünk gondolkodni…
Madárvédelmi törekvéseink
2018 októberében indítottuk útjára az első olyan hosszú távú projektünket, mely a természetvédelem fontosságára, a rendszeres, kitartó, következetes cselekvésre neveli a gyerekeket.
Zöldítünk!
Kiemelt rendezvényünk volt a Madarak és fák napja. Miután a közvetlen iskolai környezetünket már nem tudtuk tovább szépítgetni – beültettünk minden helyet, amit csak lehetett – ….
Áprily-Napon jártunk Visegrádon
A Visegrádi Áprily Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola idén is megrendezte a hagyományos Áprily-Napot, amelyen az iskola egésznapos rendezvénysorozattal ünnepli…
Zebegényi sikerek az EFI futóversenyén
Október. 5-én a szobi Egészségfejlesztési Iroda (EFI) által megrendezésre került futóversenyen vettünk részt néhány zebegényi diákkal.