Madárvédelmi törekvéseink

2018. októberében  indítottuk útjára az első olyan hosszú távú projektünket, mely a természetvédelem fontosságára, a rendszeres, kitartó, következetes cselekvésre neveli a gyerekeket. A felső tagozatos gyerekek állították össze azt az első húsz madárodút, ami megalapozta az iskola kezelésében lévő – jelenleg negyven odúból álló – énekesmadár odútelepet. Az akciót odúkihelyezés követte, melyen nem csak a gyerekek vettek részt, hanem szerencsére a szüleik is. A második húsz madárodút – lapra szerelve – a Magyar Madártani Egyesület Börzsönyi Helyi Csoportjától ajándékba kaptuk, ezzel negyvenre bővült a madaraknak kihelyezett költőládák száma. Ezeket a gyerekek egy pedagógus segítségével rendszeresen ellenőrzik, vezetik a naplót, és év végén jelentést tesznek a tapasztalataikról. Az idei évben több, mint kétszáz fióka nevelkedett ezekben a költőládákban. Áprilisban, és a júniusi másodköltés folyamán lehetőségük volt megfigyelni a cinkék, csuszkák és verebek fészkelési, költési szokásait, majd októberben a télre felkészítő odútakarítást, karbantartást is elvégezték. Az odútelepet madáretetővel is kiegészítettük, hogy kedvenceink télen se menjenek túl messzire.