Negyedik osztályosok lettünk, így elérkezett annak is az ideje, hogy a mi osztályunk álljon ki az iskola, az érdeklődők, az ünnepelni vágyók elé, az 1848-as szabadságharcra emlékező műsorral. Mikor megtudták a gyerekek, hogy miénk a feladat nagyon örültek. Persze akkor még nem gondolták, hogy ez nem csak dicsőséggel, hanem kitartó munkával is jár.
Sok-sok keresgéléssel, utána olvasással telt az előkészítés, de megérte, mivel sikerült a gyerekek számára is érthető, és nem utolsósorban könnyen megtanulható jelenetet összeállítani.
Az énekekkel könnyű dolgunk volt, mivel jó hangú osztály a mienk, szívesen dalolásznak. Így itt is inkább a szöveg megtanulása volt a nagyobb feladat. Ebben a másfél hónapban, valóban minden nap énekeltünk. Persze közben jókat nevetgéltünk is. Sajnos a léggitározást, ami szenzációsan ment, ki kellett hagyni a műsorból. Pedig biztosan nagy sikere lett volna.
Mivel elég kevés fiú van az osztályban, így a márciusi ifjak szerepét is zömében lányok kapták. De ők legalább olyan lelkesítően beszéltek, mint ahogy magunk elé képzeljük az akkor élt fiatalokat.
Na, de ki legyen Petőfi? Erre a szerepre több lelkes jelentkező is akadt. Végül is sikerült a karakterhez talán a legjobban illő „lánglelkű” kis költőt kiválasztani.
A próbák először még igen jó hangulatban zajlottak, mivel azzal nyugtattuk magunkat: ó, hát hol van még március 15. Ahogy egyre közeledett a fellépés napja, úgy vették a gyerekek is egyre komolyabban a feladatot.
Mikor már mindenki, pontosabban majdnem mindenki tudta a szerepét, akkor állt elő a következő nagy feladat. Mozogni is kéne a színpadon. Ebben Szörényi Levente „segített”, a Kőműves Kelemen egyik dalával. Ez a zene igazi forradalmi hangulatot varázsolt a színpadra. Lehetett rá menetelni, zászlókat lengetni.
Igazán komollyá számukra akkor vált, amikor már a takarásban várták a bevonulást. Ekkor látszott az izgalom. „Vajon el tudom mondani, nem tévesztem el, mit is mondtak, hova kell néznem, hogy fordulok? Melyik oldalra is kell a kokárdát tűzni?” De ahogy a közönség elcsendesedett, az első mondatok elhangzottak, minden kis szereplőnek eszébe jutott az összes tanács.
Aztán szépen egymás után jelenítették meg a gyerekek a Pilvax kávéházban elhangzott mondatokat. Lefoglalták a sajtót, kinyomtatták a Nemzeti dalt és a 12 pontot, és kiszabadították Táncsics Mihályt. Peregtek tovább a képek, a versek, az énekek. Végül, ahogy a narrátorok lezárták a műsort, némi csend következett, de utána felhangzott a taps.
Sikerült, megcsináltuk! Ez látszott a gyerekek tekintetében.
Sokat dolgozott az osztály azért, hogy emlékezetessé tegyék ezt az ünnepet. Közben lehet, hogy észre se vették, de közösségük is összetartóbb lett. Figyeltek társaikra, ha kellett segítettek egymásnak. Lehet, hogy a szerepet el is felejtik, de talán az összetartás, összefogás érzése mélyen megmarad bennük.
Gratulálok, szép volt gyerekek!
Prohászka Anna, Szendrődi Rita
